Újabb fejlemény? A BBC politikai elemzője rémisztő információkat osztott meg a magdeburgi terroristáról

2024. december 21. 17:31

Súlyos bűncselekmények kerültek szóba – a szűkszavúan nyilatkozó rendőrség egyelőre nem erősítette meg az értesüléseket.

2024. december 21. 17:31
null

Egyre több információ derül ki a magdeburgi terrortámadás elkövetőjéről. Taleb A., egy 50 éves szaúdi orvos, aki Bernburgban dolgozott. A Bild szerint 2019-ben a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában keményen kritizálta az iszlámot, és azt állította, hogy elfordult tőle. Emellett alapított egy platformot, amely szaúdi nőknek segített menedékkérelmet kérni Németországban.

Az X-en talált profilján is iszlámellenes tartalmakat osztott meg, például azt írta, hogy „Németország szaúdi menedékkérőkre vadászik, hogy tönkretegye az életüket”, és hogy „Németország iszlamizálni akarja Európát”.

A közösségi oldala ideológiai káoszról tanúskodik – erről ITT írtunk bővebben. 

Ezt is ajánljuk a témában

Salman Al-Ansari, aki szaúdi politikai kommentátor, illetve gyakori vendége a CNN-en, a BBC-n és a France24-en futó közéleti műsoroknak, most azt állítja az X-oldalán, hogy Taleb A. 2006-ban azért menekült el Szaúd-Arábiából, mert 

nemi erőszakkal vádolták meg és súlyos bűncselekményekben való részvétellel hozták összefüggésbe.

Ezzel párhuzamosan az Euronews arról ír, hogy Taleb A.-nak embercsempészés vádja miatt kellett elhagynia az országot. 

Egy szaúdi forrás ugyanakkor a Reutersnek elmondta, hogy Szaúd-Arábia figyelmeztette a német hatóságokat a támadóra, miután az a személyes X-fiókján szélsőséges nézeteket tett közzé, amelyek „veszélyeztették a békét és a biztonságot.” A forrás nem utalt rá, hogy pontosan milyen nézetekről van szó. Eről ITT írtunk.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: HENDRIK SCHMIDT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2024. december 22. 14:21 Szerkesztve
Már megint a BBC ..... Az iszlám tanítások egyik alapköve, hogy a kafirokat (hitetleneket) nem csak szabad, de kötelező átverni. Ez Allahnak tetsző cselekedet. Tök nyolc, hogy miket írt a muszlim terrorista. Előre megfontolt szándékkal keresztényeket gyilkolt, ezt tény. Az ideológia alapú találgatások a libbant politikusok és a sajtó elhülyülését bizonyítják.
Élő Éva
2024. december 22. 09:23
A kommunikációs trükk az, hogy megerősítsék azt az ideológiai alapfeltevést, ami a liberalizmus ősnemzője, hogy a rasszok között nincs lényeges különbség. Ez ugye attól függ, mit gondolunk lényegesnek. Csak ne lenne az a fránya Gaus görbe. Pl.: alkohol bontó enzimek működés hiánya az indián etnikumban demográfiai katasztrófához vezetett.
altercat1
2024. december 22. 08:42
Minél bizarrabb egy hazugság, annál inkább elhiszik? Vagy mit képzelnek ezek? Akkor lenne hihető, ha egy iszlamista csődületbe hajt bele.
2024. december 22. 06:57 Szerkesztve
Kovács Ubul “Tipikus AfD-s“- Ez olyan, mint a Hitlerimádó zsidó? XDD Nem kell ahhoz AFD-s nek lenni, hogy egy arab utálja, hogy a fiából Griseldát csinálnak…ilyen arabból meg van bőven arrafelé…A dolog iróniája, hogy mi (Orbán) szóltunk. Nem engedhetsz be az országba számolatlanul más kultúrában szocializálódott népeket, mert ez lesz a vége…
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!